Szeretem a kevésbé őrületes reggeleket. Szeretem, hogy van időm a lelkem kis ajtói mögé nézni. Belemélyülhettek, átalakulhatok. Megláthatom végre az „árnyaimat” így nem tudnak elragadni. Árnyak alatt azokat a gondlatokat, érzéseket értem, amik akarva, akaratlanul pörögnek bennem. Akkor is, ha végtelenül tudatossá váltam az utóbbi években. Jó reggelenként magamba nézni, és meglátni mit folytok el még mindig, vagy mi az, amire túlzottan reagálok. Az életem megint kicsit parkoló pályára helyezett az utóbbi napokban, de most látom csak, hogy nem lett volna elég időm erre, itt és most, ha ez nem történik meg. Még sokszor vagyok elvárásokban, és pörög bennem a probléma megoldás, az emlékek, a kontroll.. Pedig a feltétel nélküli bizalomnak kellene működnie bennem az élet felé, de annyira kimerültem a külvilágtól, hogy magam is nehezen állok ebben az időben egyensúlyba. Életbe vetett bizalmam eltűnik sokszor és ezt úgy veszem észre, ezt az árnyamat, hogy kontrollálni akarok mindent és irányítani. Jelenlévő lesz az egom, az elmém és nem a szívem, és annak szeretetet.
Elvárásom van a dolgok kimenetelivel. Hálás vagyok, minden ilyen reggelért, mikor az ég, az élet visszavezet a belső békémbe, a fényembe. Egy magasabb frekvenciába. Lehet az ember bármennyire tudatos, vagy épp képességekkel élő, de az élet akkor is hat mindenkire, aki mást mond az hazudik. Még a legfelvilágosultabb önismereti gurura is hat a világ, csak már nem reagálja le annyira, de hat. Próbálok önazonos maradni, nem tagadom, hogy sokszor borul a bilim, de szerencsére már egyre kevesebbet. Amíg testben élünk a földön, addig mindig lesznek kihívások az életünkben. Szükséges az árny befogadása és megértés. Ha fáj akkor sírjunk, ha tetszik valami nevessünk. Nyitott szívvel őszintén. Talán ez a legnagyobb lecke a világnak. Ez hoz majd egyensúlyt a lelkekbe végre..
kép forrása:pinterest.com
