Az élet megrekedéséből, az idő „fogságából” csak úgy lehet kilépni, ha megéljük a jelent.
Az életnek valójában nincs kezdete, se vége, csak létezése.
Az idő egyetlen pillanatát látjuk a Most-ot.
A sors nincs kőbe vésve. Minden percben átírható, mert a teremtés már befejeződött, amit elmével el tudunk képzelni magunknak, az már létezik. Csak más frekvencián. Persze vannak azért testi korlátok, értem itt azt, hogy nem fog valaki keze kinőni, ha nincs, de a sorsunk megélése mindig képlékeny. Saját sorsunkat mi írjuk, az adott „anyagból” (testből-testtel)
Olyan ez mint a szőnyegszövés. Van sok színű fonál. A fonálon nem változtathatunk azt kaptuk a szőnyeghez, de a mintázaton és a színek elrendezésén bármikor.
A kész szőnyeg mindig más lesz, de a fonalak akkor sem változnak.
Adott a test, vele a dolgok, de a színeket mi formáljuk, mintázzuk Hogy milyen lesz a kész „szőnyeg” a sorsunk, az azon múlik mi, hogyan akarjuk sorba tenni a színeket.
Akarunk- e valami csodás dolgot kihozni a lehetőségeinkből. Vagy csak összecsapjuk és kész…
Viselkedés, gondolatok átírása a szín. Amit bele teszünk, csak azt tudod kivenni, mást nem.
/H.V.E/